Döntés

Döntés

1873. Szeptember. 23.

Kibaszott tökéletes. 

Kibaszott tökéletes volt földi létem minden egyes perce. Meg becsülhettem volna, élhettem volna, s szerethettem volna. Nem tettem, hibáztam. Még is mosolyogva elmélkedek vissza, nem öleli emlékeimet körbe bú és bánat. 

És most? Mélabúsan üldögélek, azon tépelődve; ha visszamehetnék az idő hosszú szalagján ugyan így döntenék? 

Vörös szemei voltak, melyekben vágy szikrája, erős tüze lobogott. Ahogy fogai megcsillantak a Hold magasztos fényében, egy akartam lenni közülük. Egy mocskos teremtménynek adtam a lelkem. Ám a hihetetlen szomjúságot édes csókjával sem tudta enyhíteni, a vér fanyar íze után epekedtem. 

-Minden rendben lesz, Szerelmem. 

Hazudta, én pedig a naiv szerelmes, ittam minden szavát. A halál sötétsége - az élet szürkülete összemosódva tajtékzott elmém bús viharában. Éreztem, a szívem már megszűnt dobogni, ahogy gyenge testem elveszti melegét - megszűntem élni, megszűntem minden lehetséges módon. Önmagamat vesztettem el. Meghaltam. Éreztem? -fájdalmat, boldogságot, avagy mérhetetlen zavarodottságot, nem. A szerelem fűtötte elmém, testem egyaránt. Félő volt, hogy nem vagyok rá képes: meg fogok halni, meg fogok halni, meg fogok halni. 

Halk morajok, elmosódott érintések, de egy biztos volt; nem vagyok többé halandó!

-Kérlek, kérlek, kérlek. 

Érezted már úgy, hogy belehalsz a tehetetlenségbe? Mi több... Belehalsz a szerelembe? 

2013 - 01 - 01 

00:31

Részeges férfiak -és nők slattyogtak az utcán, enyhén kótyagos tekintettel. A zene ritmusa-dübörgése az utcákon járók fülét kínozza, az az átkozott dupstep. Szörnyű káosz uralkodott az új év, vagyis szilveszter napján. Fiatal lányok, csonka öltözetben libegtek a januári fagyban, a temérdek alkohol belülről fűtötte testüket. Én pedig, a mélabús áldozat, az ablakomból pásztáztam a mulató népet. Szörnyű ricsaj volt -ez vert fel édes álmaimból. Szerelmes tekintettel néztem, ahogy a hópelyhek kínzó lassúsággal szállingóznak London hideg utaira. Az otthonom mióta az eszemet tudom...Akkor miért ilyen ridegek eme falak?

-Tudod jól, hogy utálom, mikor elmélkedés közben bámulsz, esetleg zavarsz!

Éreztem a lyukat, mely tekintete fúrt oldalamba. Biztosan oda? 

-Életed szerelmének sem adod meg ezt a felemelő érzést?

Megfordultam. Vöröslő íriszei gonoszan csillogtak, megtévesztően gonoszan. Ajkain félmosoly csücsült, olyan jól állt  Neki.  

-Kissé elszánt vagy, Kaulitz. Ez tetszik.

Mély levegőt vett, de nem szólalt. Kitartóan kerestem tekintetét, de nem találtam. Megrögzötten kerülte a szemkontaktust. Alsó ajkamat beharapva vártam... Vártam egy frappáns válaszra. A szemembe nézett, megrázta fejét.

-Az elszántságomnak köszönhetően vagy most Rea Kaulitz! Annak idején, az elszántságomnak köszönhettem, hogy megbabonáztalak: tudom, hogy utálod kimondani... Nem is kell! Egy nyitott könyv vagy számomra; megbolondulsz minden porcikámért, ennyi hosszú -és nehéz év után is. Igaz-e? A döntésed mindent elárul

-Miféle döntésem?

Nyitott könyv vagyok Számára. Kibaszottul olvasott bennem, 

-Nekem adtad a lelked, aranyom.